Képzés

A
családállításra érkező vendégeim kérésére kezdtem el a családállítás
képzést. Többen jelezték felém, hogy
"Szívesen tanulnám meg tőled a családállítást!"
Szívesen tanítok. Kerestem mindig az utat, hogyan tudnám minél több emberhez eljuttatni ezt a módszert. A választ a vendégeim hozták el számomra.
A
családállítás a tudat alattiban működő események, reakciók, minták
felhozatala a tudatos szintre. Megmutatja mi is működtet igazából, mi az
alapja az egyes cselekedeteinek.
A probléma feltérképezés után, egyből rá is térünk a megoldásra. Ahogy haladunk, úgy jelentkezni fog benned a könnyebbség, a fellélegzés, a terhek lerakása.
Családállítás Tanfolyam
Célja, hogy önállóan és biztonsággal tudj rendszerszemleletű csoportos családállításokat vezetni, illetve saját magad megismerése, egy másképpen látás elsajátítása, hogy többet tudj meg magadról. Gyere el nyugodtan, ha csak önmagadon szeretnél dolgozni. Egy intenzív önismeretnek is tökéletes.
A
képzés két modulból áll, amely 1 év időtartamot jelent. Mindkét modul
havonta 1 napot vesz igénybe. Ennyi idő szükséges ahhoz, hogy tényleg
átlásd és megértsd, hogyan működik a családállítás, és segíthess
másoknak.
A Tanfolyam alatt megtanuljuk az alapokat, a családállítás fogalmait, Bert Hellinger törvényeit.
Tanulunk még arról, mit mond a családállítás az elvesztett ikrekről, a
patchwork családokról, az abortuszról,
vetélésről
az
örökbefogadásról.
Ezen felül egyéb más témákat is fel fogunk dolgozni, és ezekhez különböző állítási fajtákat tanulunk meg.
Témáink:
- Gyász, elengedés
- Betegségek, fizikai tünetek
- Munkahelyi kérdések, pályaválasztás
- Baba vállalás, gyermek neveléssel kapcsolatos kérdések
- Párkapcsolat
- Pénz
- És még sok más
Tanfolyam indul:
I. Modul:
- 2024. Február 17. (Jelentkezési határidő: 2024. február 1.) Előképzettségre nincs szükség.
- II. Modul 2024. Szeptember lesz

I. Modul időpontjai:
- 2024. február 17. (kötelező a részvétel, a további tanulmányok folytatásához)
- 2024. március 23.
- 2024. április 20.
- 2024. május 11.
- 2024. június 8.
I. Modul díja:
2023. december 15-ig jelentkezel, még idei, kedvezményes áron vásárolhatod meg a tanfolyamot 100.000 Forintért, vagy Részletfizetésben 5×22.000 Forintért.
2023. december 16-tól 115.000.- Forint vagy Részletfizetéssel 5×25.000.- Forint a tanfolyam ára, melyet a jelentkezés után kapott
számla alapján egyenlíts ki utalással, a közlemény rovatba kérlek tüntesd fel a számla számát.
Jelentkezésed csak abban az estben érvényes, ha befizetted a tanfolyam díjának egészét vagy első részletét.
Szakmai gyakorlat:
- Vegyél részt 6 állításon képviselőként az oktatódnál (állításon való részvételnek a díja 2.000Ft/alkalom)
Vizsga:
Időpont: Szeptemberben a második modul végén
- egy szóbeli elbeszélgetés,
- kettő önálló állítás levezetése, ami a tanórák keretén belül történik.
Tanúsítvány megszerzésének feltétele a sikeres vizsga, a szakmai gyakorlati napok megléte, valamint a tanórákon való részvétel.
Képzésen való részvétel egyéb feltétele:
Pszichiátriai kezelés alatt álló, vagy mentális problémák miatt gyógyszeres kezelés alatt álló személy nem vehet részt a képzésben.
Változás:
A képzés csak a megfelelő létszám esetén indul. A képző fenntartja a
jogot a képzés helyének és időpontjának a megváltoztatására a létszám
tükrében és egyéb, előre nem látható körülmények esetén.
A jelenleg hatályos törvény miatt kizárólag csak magánszemélyek jelentkezését tudom elfogadni!
A kezdő tanfolyam februárban indul. Képzés adatszolgáltatási száma: K/2023/152646
A visszajelzést nem azonnal kapod meg, a tanfolyam kezdete előtt megkapod a megadott email címre a tematikát és az utalásos számlát.
Itt olvashatsz visszajelzéseket, véleményeket a családállításról: Vélemények